Mi ez az oldal?

shamanic-healing-1.jpg

Egy hely, mely téren és időn túl létezik. Az a hely ahol a tudatosság születik. Minden viccet félretéve kb ez lenne a lényege. Olyan információkat biztosítani melyek ahhoz szükségeltetnek, hogy hozzáférj a mindent alkotó végtelen tudathoz, mely valójában vagy. Nem hitrendszert, vagy vallást terjesztünk. Az információkat nem kell elhinni, elsajátítani. A céljuk az, hogy hozzáférj a korlátlan tudathoz mely a végtelent alkotja. Nem tanítani szeretnénk, csupán olyan információkat megosztani melyek segítenek emlékezni arra aki valójában vagy, hogy ráébredj nem kell semmit tanulnod, hiszen már mindent tudsz. Ez afféle huszonkettes csapdája. Ahhoz, hogy ráébredj, hogy mindent tudsz, és nem kell semmit tanulnod, meg kell tudj és tanulj pár dolgot. Szóval lerövidítve az oldal a kulcs minden tudás eléréséhez. És mi előtt azt hinnéd, hogy nagyképűsködöm, nekem ehhez semmi közöm nincs. Semmilyen elismerést és dicséretet nem várok. Én sem ezzel a tudással születtem, és én is a tanulás mezsgyéjén haladok. Éppen ezért kezdek tanítani. Ha valamit el akarsz sajátítani, kezd el tanítani másoknak. Nem tartom magam senkinél sem többnek, vagy kevesebbnek. Mind egyek vagyunk, és együtt alkotjuk meg a legmagasabb létezőt, az egyetlen létezőt, ha úgy tetszik Istent. Ezért kérlek ne tarts különbnek senkinél, nem emelj piedesztálra. Nincs olyan tudás mely tőlem, vagy tőled való. Minden érdem Isten érdeme, és minden átok az elkülönülésből fakad. Ne különülj el az egységtől azzal, hogy másokat, vagy magadat mások fölé, vagy alá helyezel. Persze azt is tudom, hogy a többség egyenlőre piedesztál helyett inkább gumiszobába emelne. Ennek örülök, mert ha már mindenki őrültnek néz akkor biztos jó úton jársz. Egy őrült világban az őrültek az épelméjűek. Egy percig sem fogok azon gondolkodni, hogy az igazat mondjam, vagy olyat ami mindenkinek tetszik. Ezt az egyet megígérhetem. A cél az, hogy leromboljam az illúziót amit eddig a világnak hittél, és a helyére egy végtelen korlátok és határok nélküli világ kerülhessen, persze csak ha te is ezt akarod. Egy szisztematikusan felépített információ halmazt szeretnék eme weboldal képben megalkotni, mely a spiritualitást és a tudományt egybeolvasztva tárja fel azon információkat, melyek ahhoz szükségesek, hogy a test-szellem-lélek komplexumod kiszabaduljon a hosszú ideje tartó fogságból. Sokan nem is fogják fel, hogy életüket teljes programozottságban tengetik, és hogy ez milyen veszélyekkel jár. Nem fogják fel, hogy amit ők életnek hívnak az maga a halál. És sajnos ez igaz az emberiség döntő többségére a jelen pillanatban. A tudatosság a választóvonal a létezés és nem létezés között. Amíg nem tudatosan létezel nem vagy különb az okos telefonodtól, vagy számítógépedtől. Azok akik spirituálisnak tartják magukat biztosak lehetnek benne, hogy nincsenek öntudatuk birtokában. Tudom ez furcsán hangzik, de egy öntudatának birtokában lévő ember nem ragasztgat címkéket sem magára, sem másokra. A magukat spirituálisnak tartó emberek általában, csak egy új programot futtatnak a régi helyett, de a tudásuk mögött nincs semmilyen szintű megértés, így aztán gyakorolni sem tudják azt. Különféle spirituális mozgalmak léteznek, de ezek közül lényegében egyik sem különbözik a vallásoktól. Jézus Krisztus spirituális volt, Krisna szintén, de ez a keresztényekről és krisnásokról már nem mondható el. Ez olyan mintha a végtelen tudás egyetlen porszemnyi darabját megragadnánk, bemagolnánk, hitrendszerünkbe építenénk és azt állítanánk, hogy mindent tudunk, nincs már mit tennünk. Senki félre ne értsen, nem a krisnásokat, vagy keresztényeket szeretném lelki terrorizálni, Jézus és a keresztények talán nem is a legjobb példa, mert a krisnások még mindig tízszer közelebb állnak Krisnához, így Krisztushoz is mint a keresztények, de a távolság még így is hatalmas mindkettejük esetében. A célom az, hogy megértessem veled, hogy nem a tudás, csak a megértés számít. Persze ahhoz, hogy megértsd nem árt tudni róla, de a tudás csak a megértés első lépcsője. És addig amíg nem tudod megkérdőjelezni amit tudsz, nem is fogsz mást tudni azon kívül, sem tanulni semmit. Igazából az emberek tudása itt a Földön javarészt a hitükön alapszik, így nem is nevezhető tudásnak. A gond ezzel csak az, hogy a hit hívja életre a valóságot és nem pedig fordítva. Így hát arra kérlek felejtsd el amit eddig hittél és higgy abban amit látni akarsz! Higgy abban, hogy ez az oldal segít neked megtalálni az elveszett tudást mindenről, mely feltétel nélküli boldogságot eredményez neked minden pillanatban, és így is lesz!

cosmic-shamanism-awaken-spiritual-gifts.jpg